2020. június 5., péntek

Az utolsó napok

Szombaton (május 30) és vasárnap nem sok dolog történt. Megírtam a blogot a Prágai útról és átnéztem a képeket. Kinyomtattam a check-out papírt is, ami a kollégiumból való kijelentkezéshez fog kelleni. Kicsit problémás volt, mert nincs gép csatlakoztatva a folyosón lévő nyomtatóhoz. Úgy kellett megcsinálni, hogy az egyetemi email címemről el kellett küldteni emailben a fájlt egy másik címre, aztán a diákkártyával bejelentkezni a nyomtatóra és utána lehetett kinyomtatni.

Hétfőn ki is takarítottam, mert kedden hívtam a takarítót, hogy nézze meg a szobát, mert tőle is kellett kérni egy lapot. Meg is kaptam, de a takarítós részét üresen hagyta, szóval nem voltam biztos benne, hogy jó-e, ahogy van.

Hétfő este volt főzés Semih-nél. Tradicionális török tortillát csináltak Arif-al. Ott voltunk több, mint 10-en, szóval mindenki egy felet kapott, de finom volt. 

Utolsó utazásként kedden elmentem az állatkertbe. Jó nagy, több, mint két és fél óra volt, mire körbenéztem. Sajnos a nagyobb állatokat nem láttam, mint például a medve, mert nagy a területük, és sok a fa. Meg amúgy az egész állatkert egy domboldalban van, szóval van szint is benne. Ez perszer az állatok szempontjából jó, de a látogatók szempontjából nem. Egyébként sok kisgyerekes család volt.

Ezen kívül készültem kicsit a szerdai vizsgámra a megelőző napokon. Átnéztem a pdf-et, amiben a szemeszter anyaga van, az órai diasorokat, meg azokat az anyagokat is, amiket Matjaz küldött át. Ő is Erasmusos Szlovéniából, és már megcsinálta a vizsgát múlt szerdán. Ő sokat segített, mert a tényleges vizsgában több kérdés megegyezett azokkal, amiket ő átküldött. Így nem volt túl bonyolult, és végül a 20-ból 19 kérdésre sikerült helyesen válaszolni. Ezzel itt ebből a tárgyból B lesz jegyem, de a magyarra átkonvertálva elvileg ötös lesz, mert 86 százalék fölött van. Vagyis azt hittem B lesz a százalékok alapján, de a tanár A-t írt be, aminek örülök. Nem számítottam rá, mert az van ai információknál, hogy 93 százalék felett van A, én pedig 90 százalékot értem el összesítve. Szóval ez kellemes meglepetés volt.

A vizsga után írtam a tanárnak, aki gyorsan be is írtam a jegyemet az online rendszerbe. Ezután átmentem a kollégiumi ügyintézőhöz aláíratni a kijelentkező lapomat (jó volt a takarítós lap is). A kitöltött lapot pedig elküldtem a koordinátornak, a mobilitást igazoló nyomtatványokkal együtt. Amiket csütörtök délután vissza is kaptam kitöltve.

Délután összepakoltam a cuccomat, aztán pedig elmentem egy piknikre a közeli parkba. Ott voltunk kb 15-en, a szokásos társaság, így el tudtam búcsúzni mindenkitől.

Csütörtökre nem maradt más, mint reggel összeszedni a maradék cuccomat, aztán kimenni a buszhoz. Bár utóbbi elég nehéz volt, tekintve, hogy a két nagy táska amit vittem jó nehéz lett, köszönhetően például a 7 kiló sörnek, amit elhoztam. Sikerült odaérni a buszhoz, ami kis késéssel dél után be is ért Bécsbe. Ott kellett várni az 1:40-es vonatig, ami a magyar határon megállt fél órára, amíg a rendőrök ellenőriztek mindenkit. Tőlem kértek igazolást az egyetemtől, de nem volt gond, hogy nem volt, és karanténba sem kell mennem. Győrtől pedig kocsival mentem Pécsig, oda kijöttek értem a szüleim. 19:45 körül meg is érkeztem haza.

Ezzel vége is a félévemnek, illetve ennek a blognak is. Még egy bejegyzést tervezek írni, amiben összegzem az élményeimet és tapasztalataimat.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése