Most már pár napja itthon vagyok Pécsen, szóval volt időm gondolkodni arról, hogy milyen is volt ez a félév. Itt szeretném összegezni a tapasztalataimat.
Mielőtt kimentem nagyon izgultam, hogy mi lesz és hogyan fogok boldogulni. Aztán végül minden rendben volt. Az első hét az orientációs hét elég intenzív. Megérkezés egy új helyre, kipakolás, a hiányzó dolgok bevásárlása, idegen nyelv és emberek. Rögtön találkoztam rengeteg új arccal, ők elmondják a nevüket, hogy honnan jöttek, és hogy mit tanulnak. Jön az egyetemi tájékoztató, ők szintén elmondanak mindent amit tudni kell. A lényeg, hogy nagyon sok az információ. Viszont mindenki ebben a helyzetben van, szóval nem kell rosszul éreznem magam, ha sokadszor is visszakérdezek valaki nevére.
Ez a hét gyorsan elment, sikerült hamar megszokni a környezetet. Hamar kialakulnak baráti társaságok. Nekünk ez kicsit más volt, mivel a karantén bevezetése megnehezítette a szociális életet. Emiatt főleg az első pár hétben kialakult csoportok maradtak meg.
Ami nekem kis nehézséget jelentett az a cuccok megosztása volt. Mármint volt, hogy megterveztem, hogy veszek zsemlét két napra, aztán jöttek a szobánkba enni, és megették a zsemlét, ami miatt mehettem újra voltba. Itt nem az 50 forint a gond, hanem, hogy én próbálok mindent megtervezni, felkészülni mindenre, nem szeretem a váratlan és kiszámíthatatlan helyzeteket. Viszont pont ez volt az egyik ok az Erasmusra, hogy ezen változtassak kicsit, rugalmasabb és nyitottabb legyek. Itt pedig rákényszerültem ezekre, ami pozitív dolog.
A szakmai rész annyira nem volt jelentős. Írogattam a beadandókat, tanulgattam a vizsgákra, de ez kb olyan volt, mint itthon, nem éreztem nagy különbséget.
Másik célom az Erasmussal az utazás volt. Végül a határzárak miatt Krakkóba és Bécsbe nem jutottam el, ami eredetileg cél volt. Viszont Csehországot egész jól beutaztam. Ott el tudtam menni sok helyre, kisebb és nagyobb városokba egyaránt, illetve sok túrára is a természetbe. Nagyon szép az ország, egyedül a sok macskakő ami nem kellemes több óra séta után.
A szociális élet sajátossága volt, hogy mindenki más időrendben él. Én fél 8-kor szoktam kelni és 11 és éjfél között fekszek le általában, amit kint is tartottam. A szobatársam viszont hajnalban, 4 körül szokott lefeküdni és dél és 2 között kel föl. Ez nem volt probléma, mert nem zavartuk egymást. Viszont valamilyen szinten alkalmazkodni kell egymáshoz, úgy, hogy a teljesen eltérő kulturális háttér miatt sok dolgot máshogy csinálunk. Amit meg tudok említeni, hogy a szobatárs Ali kicsit lusta volt szerintem, nem nagyon mosogatott. Viszont megosztott szinte mindent, úgy vettem észre, hogy a törökök, legalábbis azok, akik itt voltak mind ezt csinálják. Furcsa volt, hogy például többen sétálunk az utcán, ők éhesek, vesznek pizzaszeletet, és rögtön körbekínálják, hogy ki kér belőle.
Összességében talán kicsit többet lehetett volna szocializálódni, de ezt valamilyen szinten a karantén is korlátozta. Viszont azért így is elégedett vagyok a szemeszterrel, nem csalódtam. Nagyjából azt kaptam, amit vártam. Szerintem sokat tudtam tanulni, elsősorban magamról, amit remélem tudok majd kamatoztatni a következő Erasmus során Litvániában.
