Péntek (május 29) volt a harmadik és utolsó nap a túrámon. Megint Prága volt soron, hiszen van bőven látnivaló.
A hostelből kijelentkezéskor kárpótlásul kaptam egy kis hűtőmágnest. Nem kerül sokba, de nem is nagyon érdekelt, csak a várost akartam látni.
A napot a folyópart menti sétával kezdtem a Kampa-park felé. Innen a Lennon falat és a Vojanovy sady parkot, na meg pár másik épületet útba ejtve mentem a vár felé. Ezt hagytam utoljára. Azt hittem, hogy drága lesz, és sokat leszek ott, de egyik sem valósult meg.
A vár udvarába ingyenes a belépés. Egy katona belenézett a táskámba a kapunál, de ennyi volt a bejutás. Bent több múzeum és kiállítás van, viszont mindenhol hosszú sor áll, gondolom azért, mert limitálták a bent lévők számát. Én egyedül a Szent Vitus székesegyházba mentem be. Ide szintén ingyenes a belépés, viszont 40 percet álltam sorba, hogy bejussak, bent pedig töltöttem 10 percet. A vár többi részét az udvaros és a parkban körülsétálva néztem meg. A park is elég nagy a vár mellett, ahol több szökőkút és kert található.
Visszafele jövet megnéztem a Metronómot, és a várost a domboldalból. Majd a folyóparton sétálva az óváros fele elmentem a Klementinumba, ami a nemzeti könyvtár. Ide csak vezetővel lehet bemenni, szóval úgy mentem, hogy a 2-es angol túrára érjek oda. Ezen 4-en voltunk a vezető mellett. A túra 50 perc, és kicsit csalódásként csak egy tornyot mutat meg. Először a könyvtár, ahol fotózni nem lehet, de azért csatolok egy képet a kinézetéről, ami az interneten van. Nyilván az nem közkönyvtár, hiszen többszáz éves könyvek vannak, de speciális engedéllyel lehet használni. Utána felmentünk a torony tetejére, ahonnan megint nagyon szép kilátás nyílt a városra.
A könyvtár után visszamentem a folyópartra enni egy trdelnik-et. Ez kürtös kalács fagyival. Én egy epreset kértem. Ez úgy néz ki, hogy a kalács tölcsér alakú, van benne egy adag eper, meg csokikrém, a tetején meg fagyi. Az alja lyukas, de azt betömte az árus egy eperrel, persze azért így sem lehet túl szépen enni.
Ezután már nem volt semmi tervem, így a vonat indulásáig az óvárosi főtéren pihentem.
Összességében nagyon szép Prága és Karlovy Vary is, és örülök, hogy vissza tudtam menni.
Útban a Kampa parkba:
Kampa park:
A Lennon fal:
A vár:
A vár kertje:
Kilátás a domboldalból:
A Metronóm:
A könyvtár:
Kilátás a Klementinum tornyából:
Az említett torony:
Zenészek a Károly-hídon:
A trdelnik:
Az óvárosi főtér:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése